www.ujszeged.hu
2021. Mag hava (Október) 22.-e - Előd neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés


Mátyás Szabolcs - Illik tudnom, mert magyar vagyok (PFD - 1.2 MB)

Hírlevél

e-mailcím:


Hírlevéltár
(korábbi hírlevelek)


A Magyar Királyság domborzati terképe
(A terkép rákattintva nagyítható)

Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét.
A képre kattintva meghallgathatja.
Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint!

Újszeged logo

Trianon

Radics Géza : Trianon

Az 1848-49-es szabadságharcunk leverése után az elnyomás évei következtek. Az 1867-es kiegyezés értelmében létrejött az Osztrák-Magyar Császárság, amelyen belül valamelyest rendeződött helyzetünk, de nem volt önálló külpolitikánk, és önálló honvédségünk. Ezek a Császárság kormányának fennhatósága alá tartoztak, melyet Bécsből igazgattak. A császári kormánynak egyetlen magyar tagja gróf Tisza István miniszterelnök volt. Így köszöntött ránk 1914. június 28-a, amikor egy szerb diák, Princip Gavrilo, Szarajevóban lelőtte Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. Gavrilo tagja volt a „Fekete Kéz" néven ismert titkos pánszláv szervezetnek.
A „Fekete Kéz" több orvlövészt állított a trónörökös útvonalának különböző pontjára, és Gavrilo külön szerencséje volt, hogy neki adatott meg a nagy terv végrehajtása

Az Osztrák-Magyar Császárság kormánya azonnali támadást akart intézni Szerbia ellen, de ezt Tisza István szavazata megakadályozta. Tisza a diplomácia útján szerette volna megoldani kérdést, Gavrilo és a tettesek kiadását követelte Szerbiától, mire a szerbek nem voltak hajlandóak. Ellenkezőleg, mozgósították hadseregüket, mire a császári hadakat is mozgósítottak. Erre a Szövetséges Hatalmak - Anglia, Franciaország, Olaszország - válasza szintén a mozgósítás volt. A szerbek visszautasítottak minden ésszerű megoldást, ezért a háborús hangulat tovább fokozódott. Végezetül a császárság egy ultimátumot nyújtott át a szerbeknek, amelyet Belgrádban nem fogadtak el. Tisza, mint az Osztrák-Magyar Császárság miniszterelnöke, július 28-án kénytelen volt hadat üzenni Szerbiának. Erre vártak a német és osztrák-magyar gazdaságra féltékeny Szövetséges Hatalmak és a pánszláv eszméktől fűtött Oroszország is. Jelek szerint ők álltak a merénylet mögött is.

Bécsben úgy vélekedtek, hogy könnyen legyőzik Szerbiát, de szerbeknek jól képzett katonaságuk volt, és a rossz császári vezetés miatt, a császárság csapatai csak váltakozó eredményeket értek el. Tisza kénytelen volt leváltani a hadügyminisztert, miután a császári és német hadak jelentős ellenséges területeket foglaltak el. Szerbiát 1915 októberére tudták legyőzni. A megmaradt szerb csapatok Korfu szigetére menekültek. 1915 végére állóháború alakult ki, és a fáradtság jelei mutatkoztak mindkét oldalon. A végső kimenetelt az Egyesült Államok beavatkozása döntötte el, amely 1917. április 6-án következett be. Az események ettől kezdve felgyorsultak, és a Szövetséges Hatalmak amerikai segítséggel új erőre kaptak. 1918. október 24-én az olaszok egy nagy támadást indítottak, amely a császári erők összeomlását eredményezte, mely következtében az Osztrák-Magyar Császárság 1918. november 3-án fegyverszüneti egyezményt írt alá Páduában a Szövetséges Hatalmakkal, mely feltételeit a Párizsban székelő Legfelsőbb Haditanács határozta meg. A követelmények egyik pontja a császári hadak leszerelése volt. A császárság azonnali tűzszünetet rendeltek el, míg az ellenoldal egy „pótjegyzőkönyvre" hivatkozott, mely szerint a tűzszünet november 4-én lépet életbe. Az előrenyomuló olasz csapatoknak a császári hadak nem álltak ellent, így 24 óra leforgása alatt kb. 360 ezer katona esett fogságba, a rengeteg hadizsákmány együtt. Ennek ellenére, az ellenség egyetlen fegyverben álló katonája se lépett Magyarország területére. Németország november 11-én írta alá a fegyverszüneti egyezményt.

Mindezt megelőzően, október 28-án Csehország kikiáltotta függetlenségét, melyet 29-én Horvátország is követett. Október 31-én Magyarországon kitört az őszirózsás forradalom, gróf Károlyi Mihály foglalta el a miniszterelnöki széket, és szintén kikiáltotta Magyarország függetlenségét, de továbbra is elismerte IV. Károlyt királynak. Ezen események az Osztrák-Magyar Császárság és a Habsburg-ház hatalmának szétesését jelentették. Károlyi hadügyminisztere, Linder Béla november 2-án elrendelte a fegyverek beszolgáltatását, és még a fegyverben álló magyar katonák leszerelését, mert szerinte nem kellett félni ellenséges támadástól. Ezt Párizsban, Londonban, Belgrádban, Bukarestben és Prágában nagyon jó hírnek tartották.

A politikus és katona, aki ebben a helyzetben akadályt jelenthetett volna a külső és belső ellenség részére, Tisza István volt, de őt az „őszirózsás forradalom" kiagyalói, de még inkább nyugati támogatóik, október 31-én meggyilkolták. Tisza már 1917-ben lemondott a miniszterelnöki tisztről, és mint a II. honvéd huszárezred parancsnoka frontszolgálatot teljesített. Érthető tehát, hogy az ellenségnek útjában volt a tapasztalt politikus, és keménykötésű magyar katonatiszt. Az 1920 és 1921-ben lefolyatott perben nem tisztázták a gyilkossághoz vezető szálakat. A vádlottak baloldaliak vagy kommunisták voltak, de nagyobb részüket felmentették, vagy futni hagyták. Ez már a Horthy-kormány ideje alatt történt, amiből arra lehet következtetni, hogy a szálakat nyugatról, talán Párizsból húzogatták. Tisza villája rendőri őrizett alatt volt, de a gyilkosság napján d. u. hat óra után, amikor a váltás késett, az őrség parancsot kapta telefonon Csonka János detektív-főfelügyelőtől, hogy hagyják el őrhelyüket, miután két autóval megjelentek a gyilkosok. Hajdu Tibor történész emígy vélekedett a perről: (Tisza) „gyilkosainak pere talán az első modern koncepciós per, ahol legkevésbé az igazi gyilkosok megnevezésére törekedtek."

Vessünk egy rövid pillantást a háború előzményeire. A szarajevói gyilkosság mögött a kiéleződött gazdasági és politikai helyzet húzódott meg. A nagyhatalmak sorjában kötötték a különböző szövetségi szerződéseket, melyekkel készültek a nagy összecsapásra. Szempontunkból a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd elképzelése volt a legfigyelemreméltóbb. Azon dolgozott, hogy miután trónra kerül, kibővíti a Császárság területét Romániával és Szerbiával. Csatlakozás esetén a románoknak Erdélyt, a szerbeknek Délvidéket ajánlotta fel, de se a szerbek, se a románok nem kívántak Habsburg fennhatóság alá kerülni. Nekik más elképzelésük volt a magyar területek megszerzésére. Ferenc Ferdinánd gyűlölte a magyarokat, olyannyira, ha Magyarországon utazott át, lefüggönyözte kocsijának ablakait. Amennyiben - győzelem esetén - ő lett volna a trónörökös, nem sok jót remélhettünk volna ettől a Habsburgtól se. Az osztrákok se lelkesedtek érte, nyegle, önkényes természete miatt.

A történtek jobb megértése érdekében vessünk egy pillantást a nemzetiségek elszaporodásának főbb vonásaira is. A török hódoltság idejében hatalmas területek néptelenedtek el. Miután a magyar és császári seregek 1699-ben kiszorították az utolsó török csapatokat Magyarország területéről, Lipót császár az elnéptelenedett területekre idegeneket telepített, mint például a 40 ezer szerb családot a Délvidékre. Erdélyt pedig az oda menekült oláhok lepték el. Sajnos, nem ez volt a kizárólagos oka a nemzetiségek elszaporodásának. Nagyban hozzájárultak ahhoz a kapzsi főuraink is, akik olcsó munkaerőt láttak bennük. Az 1500-as és 1600-as években körülbelül ama folyamat zajlott le Magyarországon, amit ma látunk az Egyesül Államokban.

Az országban felszaporodott nemzetiségek az I. Világháború kitörésében látták a történelmi pillanat eljöttét, amikor a történelmi Magyarország területéből kiszakíthatják, kibővíthetik saját államukat. A csehek nem is késlekedtek. Megkezdték kapcsolataik kiépítését, és már 1915. november 14-én Eduard Benes, Thomas Masaryk és Ratislav Stefanik Párizsban megalapította a Cseh Külföldi Bizottságot. Sokan úgy vélik, hogy e három ember ügyes háttérpolitikája eredményezte Magyarország feldarabolását. Nem vitatható, hogy ők megtettek minden tőlük telhetőt, de nem alaptalan ama gyanú, hogy nem minden az ő ügyességükön múlott. A történtekből arra lehet következtetni, hogy a háttérhatalom őket akarta meghallgatni. Voltak nekünk is neves támogatóink, mint például a volt amerikai elnök, Theodore Roosevelt, aki nagyon jó barátságban volt gróf Aponyi Alberttel, és nagy tisztelője volt Magyarországnak, de e barátság nagyon hűvössé vált 1916-ban. Vajon miért? Talán azért, mert Amerika már ekkor készült a háborúba való beavatkozásra? - ami 1917. április 6-án be is következett.

Nézzük tehát a fontosabb időpontokat, amelyek hozzásegítenek a történtek jobb megértéséhez:

1918. október 31-én tört ki az őszirózsás forradalom, és az új kormány miniszterelnöke gróf Károlyi Mihály lett. November 2-án a Károlyi-kormány hadügyminisztere, Linder Béla elrendelte a fegyverek beszolgáltatását, és megkezdte a még fegyverben lévő magyar katonák leszerelését. E napon elhangzott beszédében jelentette ki, hogy „az ellenség támadásától nem kell tartani", tehát nincs szükség katonára.

Másnap, tehát 1918. november 3-án Páduában az Osztrák-Magyar Császárság részéről Weber tábornok, a Szövetséges Hatalmak részéről Adamo Diaz tábornok írták alá a fegyverszüneti egyezményt, amikor már a császári hatalom nemhogy megingott, hanem gyakorlatilag már szétesett. Az egyezmény értelmében a császárság csapatait az országok eredeti határaira kellett volna visszavonni, de mert a pótjegyzőkönyv szerint a tűzszünet csak november 4-én, délután három órakor lépett életbe, a Szövetséges Hatalmak továbbra is folytatták támadásaikat, mely azt eredményezte, hogy ellenállás nélkül, 360 ezer császári katona esett fogságba 24 óra leforgása alatt, fegyverzetével együtt.

1918. november 6-án, mivel a francia Balkán-hadsereg folytatta előnyomulását, melynek parancsnoka nem ismerte el a páduai egyezményt, Károlyi, olajfaággal a kezében, Belgrádba utazott újabb fegyverszüneti tárgyalásra, ahol 18 pontból álló követelést nyújtottak át a magyar félnek. A demarkációs vonalakat pedig a román és szerb érdekeknek megfelelően húzták meg, melyeket a Károlyi-kormány visszautasított. Az olajfaág levelei nagyon gyorsan lehervadtak. A cseh csapatok november 8-án megkezdték Felvidék elfoglalását. Károlyi új hadügyminisztere, Bartha Antal, november 8-án rendeletet adott ki az új hadsereg felállítására.

1918. november 16-án a Magyar Nemzeti Tanács hivatalosan is kikiáltotta Magyarország függetlenségét, vagyis az Osztrák-Magyar Császárság végzetét. Másnap, november 17-én az osztrák államtanács bejelentette igényét Nyugat-Magyarországra, mely napon Budapestre érkeztek az Oroszországban kiképzett bolsevisták vezetői.

1918. november 23-án a román hadsereg Belgrádig nyomul előre. November 24-én megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja.

1918. november 30-án a Hivatásos Tisztek Szövetségéből létrejött a Magyar Országos Véderő Egyesület, melynek vezetését Gömbös Gyula vette kézbe.

1918. december 1-én az erdélyi románok gyulaferhérvári gyűlése elhatározta a Romániához való csatlakozást. A románok engedélyt kaptak Párizsból a demarkációs vonalak átlépésére.

Román Nemzeti Tanács kiáltványban nyilvánította ki igényét Erdély, Bánság, Arad, Bihar, Szatmár és Szilágy vármegyék teljes, valamint Békés, Csanád és Csongrád vármegyék részleges területére „Nagy-Románia" részére.

1918. december 3-án Vix francia alezredes, az antant budapesti katonai parancsnoka jegyzékben követelte a semleges övezet felállítását Magyarország területén, és a Felvidék kiürítését a csehek részére. A benyomuló cseh csapatokat magyar honvédek igyekeztek feltartóztatni, mire a hazaárulók Bartha hadügyminiszter lemondását követelték, ami december 12-én meg is történt. Az országnak egyre nagyobb területe került az ellenség megszállása alá.

1919. március 21-én Budapesten kikiáltották a Magyarországi Tanácsköztársaságot, vagyis Kun Béla és Szamuely gyilkos bandájának rémuralmát, miután megkezdték a magyar társadalmi rend teljes szétrombolását. Magyarország két vérszomjas ellenség, a társadalom felforgató kommunisták és a nyugattól támogatott, hazánkra törő szomszédaink szorításában vergődött.

1919. március 25-én, Kun Béla elrendelte a Vörös Hadsereg felállítását, melynek toborozását április elején meg is kezdték. Frontharcos katonák mellett, külföldiek és munkások is részt vettek, de erősen hiányos felszerelésüket és ellátásukat a lakosság megsarcolásából, esetenként rablásából pótolták, amely a kommunisták egyéb gaztettei mellett, a nép körében nagy ellenszenvet váltott ki.

1919. március 30-án Kun Béla külügyi népbiztos táviratban értesítette a cseh, román és szerb kormányokat, hogy elismeri területi igényeiket. Az események legérdekesebbje még csak ezután következik.

Az ország több területén is megkezdődött a kommunisták elleni szervezkedés és ellenállás, miközben a cseh, román és szerb csapatok egyre mélyebbre hatoltak Magyarország területére. A román benyomulás ellen küzdő Székely Hadosztály harcai kezdetben eredményesek voltak, de a kormánytól nem kaptak támogatást és utánpótlást, s miután a kommunista alakulatok is megtámadták őket, április 26-án letették a fegyvert. Nem tudni miért, talán a kommunizmus terjesztése céljából, talán a „minden kakas úr akar lenni saját szemétdombján" elve értelmében, Kun Béla 1919. május 6-án kinevezte Stromfeld Aurélt a Vörös Hadsereg vezérkari főnökének, aki helyre állította a rendet és fegyelmet, miután megkezdték sikeres harcaikat. Szécsény és Fülek visszafoglalása után kiverték a cseheket Miskolcról, Losoncról, Rimaszombatról, Szerencsről, Tokajról, Érsekújvárról, Sátoraljaújhelyről, Korponáról, Selmecbányáról, Kassáról, majd pedig Eperjesről, Bártfáról és Rozsnyóról, vagyis a csehek által elfoglalt területek nagyobb részéről. Ekkor következett be a derült égből az újabb villámcsapás, már ami e hadieredményeket illeti.

1919. június 13-án a párizsi béketanács ajánlatott tett, amennyiben a vörösök leállítják támadásaikat, és feladják a visszafoglalt területeket, akkor a románok kiürítik a már elfoglalt Tiszántúlt. A tárgyalások megkezdődtek, és a vörös csapatokat visszavonták, de a románok megtagadták Tiszántúl kiürítését. Stromfeld Aurél lemondott tisztségéről.

1919. július 7-én a párizsi béketanács Nyugat-Magyarországot Ausztriának ítélte, és követelte a magyarországi vörös uralom megszüntetését. Jó kérdés lehet, hogy a béketanács vörösök által elkövetett gaztettek és gyilkosságok miatt tette-e ezt, vagy a Vörös Hadsereg győzelmei miatt? Kun Béla és társai Lenintől kértek segítséget, de nem kaptak (?).

1919. augusztus 1-én megbukott a vörös uralom, és augusztus 4-én bevonultak Budapestre a román csapatok. Az itt felsorolt adatokból az tűnik ki, hogy Magyarország feldarabolását, a háttérhatalom, szinte napra való pontossággal irányította, olyannyira, hogy még a szovjet se nyújt segítséget a magyarországi elvtársaiknak. Ezt követően a szervezkedő antikommunista erők és a vörösök között még számos összecsapás volt, míg az idegen csapatok térfoglalását Párizsból egyengették.

1920. január 6-án érkezett meg Franciaországba a magyar békeküldöttség gróf Apponyi Albert vezetésével. Egy szállodába zárták őket, amelyet csak kísérettel hagyhattak el. A béketanács a Párizs melletti Versailles Trianon nevű palotájában ütötte fel hadiszállását. A Szövetséges Hatalmak a magyar küldöttség elé a már elkészített békeparancsot tették, és sajnálkozásukat fejezték ki, hogy azon változtatni már nem tudnak. Apponyi népszavazás mellett érvelt, amelyet Amerika elnöke, Wilson híres vagy hírhedt 14 pontja is tartalmazott. A franciák és angolok hajlíthatatlanok voltak. Az elkövetkező hónapokban magyar részről több javaslat is volt egy igazságosabb területrendezésre, melyeket a franciák Clemenceau, és az angolok Lloyd vezetésével mind visszautasítottak. Apponyi az elfogadhatatlan feltételek miatt lemondott tisztségéről.

A Magyar Nemzetgyűlés 1920. március 1-én Horthy Miklóst választotta mag az ország kormányzójának, aki előtte a Nemzeti Hadsereg parancsnoka volt.

1920. május 5-én az antant megbízottai átnyújtották a magyar küldötteknek a végleges békeparancsot, a békeértekezlet francia elnökének, Millerand „kísérőlevelével" egyetemben. E kísérőlevél visszautasította a magyar érveléseket, de nem zárta ki a későbbiek folyamán határok békés úton való rendezését. Bebizonyosodott, hogy a kísérőlevél is egy céltudatos, alantas cselszövés volt, mert, miután 1920. június 4-én Magyarország, kényszerhelyzetben aláírta a békeparancsot, három héttel később Millerand letagadta, hogy e levél valaha is létezett. Magyarországot feldarabolták, és mellette hatalmas jóvátételi adókkal sújtották. Felsorolhatnánk a veszteségeket tükröző adatokat, de hogy milyen könyörtelen, és céltudatos volt Magyarország és a magyarság tönkretétele, azt alátámasztja közvetlen az új határokon kívül eső színtiszta magyar falvak elcsatolása, melyek összlélekszáma egymillió fölött volt. Az alföld és a hegyvidék gazdasági és kereskedelmi életének működése céljából a magyar állam körvasútvonalat épített ki Szabadka, Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmár, Királyháza, Csap, Kassa, Rozsnyó és Losonc között, ahonnan Pozsonyig vezetett. Az utódállamok ragaszkodtak ahhoz, hogy e vasútvonalat ők kapják meg, és megkapták. A hiénák egy kiszolgáltatott és védtelen országon és népen ültek tort.

Sopron és környékének esete külön említést érdemel. Az Ausztriának ítélt Nyugat-Magyarország területébe Sopron és környéke is beletartozott. Átadásának időpontja 1921. augusztus 21-re volt kitűzve. Előtte való napon, Sopron város és környékének népe hatalmas tűntetéssel tiltakozott e terv ellen. Héjjas Iván, repülős főhadnagy, már 1919 áprilisában megkezdte a Rongyos Gárda szervezését az országveszejtők és bolsevikok ellen, annak reményében, hogy alkalomadtán felléphetnek Magyarország védelmében. Az alkalom Sopronnál jött el. A fegyveres felkelés mellé csatlakozott Prónay Pál és az erdélyi származású Osztemburg Moravek Gyula ezredes is, akik szintén képzett katonatisztek voltak. A Rongyos Gárda erősen hiányos felszerelését az I. Világháborúban részt vett frontharcos katonák és katonatisztek képzettsége és leleményessége pótolta, és tette oly eredményessé, hogy másfél hónapos küzdelem után, kikényszerítették a népszavazást. A népszavazásra 1921. december 14-16-a között került sor. Sopron és a környezetében lévő nyolc falú 65.5 százalékos eredménnyel Magyarország mellett szavazott. A Rongyos Gárda lélekszámát 3500-4000-re becsülik. Részt vettek benne a katonákon kívül munkások, tisztviselők és diákok a Történelmi Magyarország egész területéről. Cselekedetükkel, aranybetűkkel írták be nevüket a magyar történelembe.

Gróf Teleki Pál, az 1920-as évek legelején felismerte, hogy a nyugattól semmit nem remélhetünk sérelmeink orvosolása ügyében. A csonka-ország teljesen ki volt szolgáltatva a Szövetséges Hatalmaknak, és a győztesek mellé csapódó szomszédainknak. Teleki egyetlen lehetőséget látott az egyensúly helyrebillentése érdekében. Azt, hogy Magyarországnak diplomáciailag el kell ismernie a Szovjetuniót, és különböző egyezményeket kötni a bolsevista állammal. Az 1919-es kommunista gyilkosságok még nagyon elevenen éltek az emlékezetben, ezért Horthy visszautasította, ami nagy hiba volt, mert ez volt Magyarország egyetlen kitörési lehetősége. Ha ugyanis Magyarország elismeri a Szovjetuniót, hirtelen fontossá váltunk volna a franciáknak és az angoloknak, akik komolyabban vették volna panaszainkat. A húszas évek második felében, miután Magyarország szövetséget kötött Törökországgal, a törökök többször is javasolták a magyaroknak a szovjet-magyar kapcsolatfelvételt, de Horthy hajlíthatatlan maradt. Erre később nagyon ráfizettünk.

Az I. Világháborúnak a németek is vesztesei voltak, és a kényszerbéke rájuk is nagy terhet rótt. Az 1933 végén hatalomra kerülő Hitler felrúgta a „békeegyezményeket", rendbe tette a szétzilált gazdaságok, és megkezdte a német hadsereg felépítését. 1938-ra elérkezettnek látta az időt a német sérelmek orvosolására. 1934-ben az Egyesült Államok diplomáciailag elismerte a Szovjetuniót, és 1936-ban titkos egyezményt kötött a bolsevikokkal, amelyet Hitler Németország elleni lépésnek tartott. Tudta, hogy a nagy mérkőzés elkerülhetetlen, ezért Magyarországot szemelte ki, hogy adja le az első lövést. Azt ajánlotta Horthynak, ha Magyarország megtámadja Csehszlovákiát, akkor ő is megindítja hadait, és az egész Felvidék visszatérhet Magyarországhoz. Horthy ezt visszautasította, aminek az lett az eredménye, hogy Hitler nem támogatta tovább a magyar területi igényeket, hanem azt javasolta, üljünk le tárgyalni kapzsi szomszédainkkal, és egyezzünk meg velük. A magyar területek visszaszerzésében az olaszok voltak segítségünkre, és nem Hitler.

1940-ben, amikor már a II. Világháború kirobbanása előtt álltunk, Sztálintól kaptunk egy újabb ajánlatott, Molotov tolmácsolásában. Nemcsak Hitler, hanem Sztálin is készült a nagy mérkőzésre, de ő is keresett valakit, aki az első lövést leadja. Ő szintén Magyarországban látta e lehetőséget, és jelezte, hogy támogatja a magyar területi igényeket, hiszen egyetlen más országot se ért olyan mérvű sérelem. Sztálin azt ajánlotta, hogy támadjuk meg Romániát, miután ő is megindítja hadait. Horthy ezt is visszautasította, sőt megtoldotta még azzal a nem éppen szerencsés megjegyzéssel, hogy „egyetlen barázdást se a bolsevista Szovjetuniótól", ami nagyon megbosszulta magát a háborút követő újabb egyezkedéseken. A nyugatiak Teheránban némi hajlandóságot mutattak, hogy Magyarország megtarthatja a visszacsatolt területeket, de Sztálin keményen „nyet"-et mondott. Románia megtámadásával nem veszthettünk volna, mert bármelyik fél győzelme esetén előnyünket szolgálta volna.

Az 1990-es évek elején a kitört szerb-horvát háború idején a horvátok fegyvert kértek az Antall-kormánytól, és azt ígérték, hogy hozzájárulnak a Duna-Dráva háromszög Magyarországhoz való visszacsatolásához. Az Antall-kormány leszállított tízezer kalasnyikovot, amely nagy nemzetközi felháborodást okozott, de a háromszög nem tért vissza. Évekkel később, egy magyar újságíró rákérdezett egy horvát tábornokra, hogy miért nem adták vissza az ígért területet. A horvát tábornok válasza rövid volt: „Senki se kérte!" Az Antall-kormány sietett biztosítani az ukránokat is, hogy nemcsak a Duna-Dráva háromszögére, hanem Kárpátaljára se tartunk igényt.

1999-ben Amerika elnöke, Bill Clinton szárazföldi csapatokat akart Magyarországon keresztül Szerbia ellen felvonultatni, melyhez Orbán Viktor miniszterelnök nem járult hozzá. Pedig a kínálkozó alkalmat ki kellett volna használni. Az amerikai csapatok után a magyar honvédek is bevonulhattak volna Délvidékre „rendfenntartónak", és maradnak. Ha mégse maradhattak volna, akkor a huzavonával ki lehetett volna kényszeríteni a délvidéki magyarok részére az autonómiát, vagy akár a magyar állampolgárságot.

Az igazi kérdés az, hogy a nagy hatalmi viszonyok átrendeződése idején, nálunk miért az alkalmatlanok, vagy a tudatos hazaárulók kerülnek vezető szerepbe?

 

Churchill, Hitler és a szükségtelen háború

Szilágyi György: Tápé, a szegedi városrész

Oláh Miklós: Fejezetek a szegedi várbörtön történetéből

A hű folyó

Magyarország, a vonakodó csatlós

Tömörkény István: Hétről hétre

Manipulált mértéktelenség

Síklaky István - Létbiztonság és harmónia

Dankó Pista

Halételek

Péter László: A város cselédje

Monostori László: Nándorfehérvár emlékezete, 1456-2006

Cs. Sebestyén Károly: Utcák, terek, templomok, házak

Globalizációs végjáték

Dr. Darázs Sándor: A Szegedi Konzervgyár története

Szegedi képeslapok – A képeslapok Szegedje

A leves hazudik

Bátyai Gitta: Úszóházak a Tiszán

Lányi András: Az ember fáj a földnek (Utak az ökofilozófiához)

Szárnyas ételek