A "Turul"
„TURUL”
a szögedi labdajáték
A Turul, a Magyar Föltámadás Szent Madara. Kevesen tudják azonban, hogy létezik a „Turul”-nak egy egészen más jellegű, máig élő jelentése is. A „turul” kishazánkban egy labdajáték neve is, mely ma már bő száz esztendős. Születési helye pedig az Újszegedi porond, a SZIN szinhelye.
Nemigen akad kis országunkban olyan város, amely saját játékkal (sporttal) is büszkélkedhet. Városunk, Szeged azonban ilyen! 2003 őszén volt száz esztendős az egyetlen ismert szegedi eredetű labdajáték, a jelen mellőzöttségénél sokkal többre érdemes turul. Régebbi labdajáték ez Szegeden, mint pl. a pingpong, a röplabda, a kosárlabda, vagy akár a tollas. Bármilyen hihetetlen, Szegeden a turul a foci elterjedésével közel egykorú! Csak az angol eredetű, főúri játék, a tenisz rendelkezik városunkban vénebb hagyományokkal a labdajátékok közül. Az azonban már akkor is -, ill. talán akkoriban különösen - a kiváltságosok, a gazdagok sportja volt. A méretes és gondozott pályát igénylő tenisz, a királyok játéka, mindig is költséges kikapcsolódás volt. A szögény szögedi nép ilyetén kirekesztettségén igyekezett enyhíteni a sportalkotó. Halácsy Antal, torna-, vívó- és játékmester, szegedi testnevelő találta föl és mutatta be e sportot, a szegedi ifjúságnak az újszegedi sétány terén. A rá következő közel nyolc évtizedben a turul az újszegedi partfürdő üdítő, vérpezsdítő, közkedvelt játéka lett. Thékes László az 50-es években a szabálykönyvét is kiadta, sőt olimpiai sporttá nyilvánításáért küzdött. Sajnos eredménytelenül. Akkor Moszkva leállíttatta.
A szovjet terror és a kötelező nemzetietlenség évtizedeiben terjedt nem kissé esetlen – és gyökeret máig sem vert – „röptenisz” neve. Új keletű és teljesen fölösleges, nemzetközinek szánt „sprintball” elnevezése is e korból származik. A „turul” elnevezés magyarázata a föltaláló névadói szándéka nem ismeretes, annyi azonban bizonyos, hogy valóban a regebeli sólyomhoz hasonlatosan légies és robbanékony, gyors mozgást igényel. Szabályköre évtizedeken át formálódott, mire mai alakját magára öltötte. Ma sem egységes. És talán épp ez a legszebb benne! A nép játéka, minden pályán más-más házi szabályokkal. A turul a költséges és úrizáló tenisszel szemben a „nép játéka” lett!
A turulpálya talán leginkább a ma közismert röplabdáéhoz hasonlít. A fél évszázada divatos Tisza-parti pályák hangulata pedig a strandröplabdáéhoz. A partfürdőn akkoriban 20-22 pálya állt, melyek mindegyike játékosokkal volt teli a nyár derekán, „turul-idény”-ben. A hállót, ütőt és a labdát hozták-vitték a játékosok, mindenki a sajátját. Egy-egy jó ütő akár egy emberöltőt is megszolgált.
Ma is él a turul hagyománya… filmre illő folklórelemekkel színesedve, sokféle szabályrendszerrel Szegeden és kirajzás-körében. A legkülönbözőbb társaságok játsszák máig, korra, nemre és társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Csak néhány érdekes példa: Dr Benedek György, a Szegedi Egyetem Orvoskarának Dékánja a mai napig is aktív turuljátékos. Váradi Márton a világbajnokokat nevelő kajakedző a vizitelepen honosította meg e sportot. A sziki homokján ma is divat. A Város első fallabda klubjában Pápai Miklós turul-pályát is kialakított. Bronner Dezső bácsi 70 évesen máig is aktív és oktat. De talán a legérdekesebb: Bő egy évtizede Szegeden, a főiskolán a testnevelőknek oktatják is e feledésre méltatlan sportot. A jelenlegi lelkes oktató, a ceglédi (nem szegedi!) származású Joó Gyöngyi beépítette a tanárképző főiskola tanmenetébe is. Elkötelezetten hisz e magyar labdajáték jövőjében, és könyvet is ír a turulról, a modern versenysport lehetőségeiről.
Méltatlanul feledésbe merült, máig fölkarolatlan sportunk könnyedén fölvehetné a versenyt a kosár-, a tollas, vagy a röplabdajátékkal, de akár a fallabdával, vagy a ma világra szólóan sznob divatját élő golffal is. Édesapám, id. dr Szabó László – többszörös turulbajnok, ma, 69 évesen kocateniszező – mondotta beletörődött keserűséggel: nem is veszi föl soha a versenyt a hivalkodóan fényűző tenisszel, hiszen a turulpályán nem lehet százezres, meg még drágább ütőkkel nagyzolni!… Nohiszen! Semmi akadálya a drága, márkás(!?), vagy akár az egyedi ütők gyártásának: Lehet egy „drága ütő” különleges (ritka) fából, vagy lehet éppen aranyozott, drágakő-berakásos a - játék közben is mindig látszó – „tőké”-je. Lehet „pusztán” milliókat érő egyedi, míves faberakásos (intarziás) mintája is, amely páratlanná teheti akár a hivalkodás piacán is. Lehet hát az urak kényes-fényes játéka is, csak a módját kell megadni. Dr Harsányi Géza, a turul jeles bajnok – öregje szerint – kis helyigénye miatt – könnyen és sikerrel hasznosítható lenne Magyarország falusi turizmusában.
A turul még nagy jövő előtt áll! Nemzeti sportunkat, az eurorégió saját sportját fölismerve benne, csak támogatni kellene egy kicsit, jószándékkal, pénztőkével és kultúrpolitikával.
Újszeged képviselőjeként tisztem Halácsy mester és száz esztendő szögedi ifjúságának méltó emléket állítanom: Egyéni képviselői indítványom volt, hogy 2003 kora őszén, az éppen akkor százéves labdajátékunkat városi rendezvény(ek) keretében méltóan mutassuk be újfent a nagyközönségnek. Javasoltam továbbá a Szegedi Közgyűlésnek, hogy a 2004-es esztendőtől – az első turul-vetélkedő századik évfordulójára – hivatalos városi rendezvényként indítsuk el a minden esztendőben megrendezendő Halácsy-kupát, a turul-bajnokságot, amely városunk hírnevét tovább öregbítheti, és méltó rangot szerezhet városunknak a sportélet terén is az Európai városok sorában. A Város balvezetése még a napirendről is leszavaztatta akkor a turul gondolatát. Talán a neve olyan kellemetlenül magyar… a „Magyar Föltámadás Szent Madara”, egy helyi hagyomány föltámadásának jelképeként… valóban félelmetes. Akkor kirekesztették elárvult, vén játékunkat.
De az idők változnak! Magam pedig nem adom föl! Hogy is néznénk ki, mi magyarok, ha egy saját – százéves – labdajáték birtokában, anélkül sétálnánk az EU gőgöseinek népes társaságában!? Itt az idő végre fölismerni: egy nemzet vagyunk. Egy a sportunk. A neve: Turul!
Reményem szerint Szeged száz esztendős játéka a helyi közoktatás keretei közt a lelkes helyfi (lokálpatrióta) oktatók munkájával – minden magyarellenes gáncsoskodás ellenében – föltámadhat lappangó emlékeiből, szórványos maradványaiból, és városunk hírnevét növelve újra a szegediek közismert-közkedvelt játéka lehet, mindannyiunk pártatlan örömére.
A SZIN-en holnap, 2007. aug. 25. szombatján amatőr turul bajnokság
lesz az ifjúsági szervezetek között d.u 16 órától.
helyszín: az ifjúsági szervezetek sátrainál az árnyasban kialakított
turulpálya.
Az amatőrök turul kiképzése ma is zajlik...
Szervezi a Szögedi Védegylet
Részt vesz: Fidesz, Fibisz, Fidelitas, Klub next, IKSz, IDF, az Új
Generáció és a Szögedi Védegylet is.
Így most a politikán túllépve a szögediek régi sportja végre
mindannyiunk örömére közkinccsé válhat!
Mindenkit szeretettel várunk.
Aki nem jutna be, annak a hátralevő meleg napokban a Partfürdőn
renszeres turuloktatás lehetőségét ajánlom...
Az oktatók: Bronner Dezső és Berecz Árpád ma is kinn oktatnak.
Tisztelettel:
Dr Szabó László
Szögedi Védegylet
elnök
Tisztelettel:
Dr Szabó László
Szögedi védegylet, elnök
Újszeged önk. képviselője
Szeged, 2007. Újkenyér hava (augusztus) 21.-én