Hírlevéltár
2026-02-24 - HAMVAZÓSZERDÁTÓL HÚSVÉTIG – Böjtben
Hamvazószerdától Húsvétig – Böjtben
A Nagyböjt az egyházi évben hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő, Jézüs negyven napi böjtölésének,
majd kínszenvedésének emlékezetére szentelt negyvennapos időszak.
Kisebb megnevezett egységei: hetei, vasárnapjai, ünnepei is vannak.
Bálint Sándor, a legszögedibb szögedi Karácsony, Húsvét Pünkösd könyve nyomán
érdemes e hagyománykörünket föleleveníteni…

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt.
A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer e(he)ttek napjában.
Bálint Sándor így ír erről: „Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejneművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Kis-Zombor helyi hagyománya szerint a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.”
„A folytonos könnyítések (tej, túró, vaj, tojás) ellenére is a parasztság a múlt századnak (a XIX. századnak) szinte a végéig mégis csupán halat és olyan eledeleket fogyasztott, amelyeket – mint a szegedi nép mondja – csak a harmat nevelt, tehát növényféléket. Ezért mondogatják az enyhítéseket visszautasító öreg tápaiak: könnyű a bűt (böjt) túrún, kinyérön – vagyis nem hiányzik belőle az önmegtagadás.”
Bálint Sándor így írt: „Az ország több vidékén voltak, akik a házasélettől, dohányzástól is megtartóztatták magukat. Nem nyiratkoztak, nem borotválkoztak.”
Nyilván hajdani kultikus háttere van annak a jámbor gyakorlatnak, hogy a szegedi, kalocsai tájon a hagyományőrző asszonynép között sokan akadnak, akik a nagyböjt péntekjeit, különösen pedig a nagypénteket három, esetleg hét szem búzán tartják meg. Emlegetik, hogy Patosfán némelyek még a század elején is a nagyböjti szerdát, pénteket, szombatot három szem búzán meg vízen böjtölték meg. Mint mondogatták, Jézus is így cselekedett a pusztában.
„Az egész böjti hagyományrend korunk nagy gazdasági és társadalmi változásában, világnézeti forrongásában gyorsan pusztul, és hovatovább a maga aszkétikus erkölcsi szándékaiban a múlté lesz” – írta Bálint Sándor.
Hamvazószerda a nagyböjt kezdete, első napja.
A szegedi eredetű Lányi-kódex (1520) is böjtfogadó szerda néven emlegeti. E napon mise előtt van a templomban a múlt évi virágvasárnapi szentelt barkából keletkezett hamu megszentelése, utána pedig a hamvazás. A hamu a bűnbánat szimbóluma már az ószövetségben is. De bizonyára már jóval azelőtt is bábéli eredetében. Az őskeresztények a töredelem jeléül hamuval hintették meg magukat. A nyilvános bűnbánat ugyanis a nagyböjt első napján, hamvazószerdán vette kezdetét. A nagy bűnösök mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában, a templom kapujában várták a püspököt, aki a templomba vezette őket. Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A hívek közül azonban sokan csupa alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval.
A nagy eszem-iszom emléke az ismert farsangi mondás is: Inkább a has fakaggyon, mintsem étel megmaraggyon.
A nagyböjt következő, második hete, amiben most vagyunk, illetőleg a vasárnapja (Reminiscere) a Döbrentei-kódexben böjt másod vasárnap, Telegdi Miklósnál, továbbá Bujákon nevetlenvasárnap. Tápén guzsahét, guzsavasárnap, Szakmáron guzsolóhét, guzsolóvasárnap, Hangonyban vitérhét, vitérvasárnap, Győr vidékén torkoshét, illetőleg torkosvasárnap, Kresznerics szerint világoshét, mert ennek vasárnapján az evangéliumi szakasz Urunk színeváltozásáról szól...
Hamvazószerdától Húsvétig – Böjtben
Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!























