2024. Mag hava (Október) 06.-a - Brúnó, Renáta neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés
Évforduló: Aradi Vértanúk (1849.) (1849)


Mátyás Szabolcs - Illik tudnom, mert magyar vagyok (PFD - 1.2 MB)

Hírlevél

e-mailcím:


Hírlevéltár
(korábbi hírlevelek)


A Magyar Királyság domborzati terképe
(A terkép rákattintva nagyítható)

Akiben csordogál egy csöppnyi magyar vér, illő, hogy megismerje Thuróczy János: A Magyarok Krónikája művét.
A képre kattintva meghallgathatja.
Hallgassa hát mindenki saját értelme, hite és azonosságtudata szerint!



Szétrepedt falak, éjjeli könnyek

Életveszélyben élnek a 43-as út forgalma miatt

szoregiut18 Szinte kettérepedt már a Szőregi út mellett lakó Popovics Zoltán háza, aki feleségével együtt a 43-as Egyesület segítségét kérte. A szervezet a kamionforgalmáról hírhedt út mellett lakóknak nyújt jogi segítséget a rezgéstől komoly károkat szenvedett házaik kártérítési igényében. Az első szegedi károsult bejelentésénél a SZEGEDma.hu is ott volt. A Popovics házaspár példáját több szegedi polgár is követheti.

Az érdekvédelmi szervezet honlapja szerint „a Szeged-Nagylak közötti 43-as főút által érintett települések lakói közül kikerülő alapítók 2009 februárjában egyesületet hoztak létre, melynek célja: a 43 út mellett élők érdekeinek védelme, különös tekintettel az úton zajló forgalom által okozott rezgés- zaj- és egyéb károk megtérítésére irányuló eljárásokban jogi segítségnyújtás, tanácsadás, tagok képviselete.” Az egyesület titkára, Kotroczó Béla korábban portálunknak elmondta, hogy van egy formanyomtatványuk, amelyen felveszik a károsultak adatait, kárukat és szakértői véleményt csatolnak hozzá. Szeptember végéig várják az érintettek jelentkezését. Az adatlapokat együtt juttatják el az út kezelőjéhez, az Állami Közútkezelő Kht.-hez és szeretnék, ha az útdíjból (amit a nagytestű járművektől szednek be) kifizetnék a jogos igényeket.

Kilátni a ház falán

szoregiut11

A Szőregi út 27. szám alatt lakik Popovics Zoltán és neje. Többször éltek panasszal az önkormányzat felé, jelezték, hogy lassan összedől a házuk a kamionok által keltett folyamatos rezgés miatt. „Az önkormányzat építési irodájából, és a közútkezelő megyei irodájából ki is jöttek az illetékesek, felmérték a terepet és azt mondták, hogy nem életveszélyes az épület, és a közútkezelő felé éljünk kárigényünkkel, az önkormányzat nem tud segíteni” – mutatta a látogatásról készült jegyzőkönyvet Popovics Zoltán. A nyugdíjas hozzátette, hogy a kárigényhez nekik kellett volna szakértőt fogadni, annak költsége viszont több mint százezer forint. Ezt a terhet a feleségével nem bírták felvállalni. Mikor a házaspár körbevezette hajlékában az újságírókat és az egyesületet tagját, Márton Imrét, makói önkormányzati képviselőt, bizony döbbenetes látvány fogadta a látogatókat. A házon több helyen átlátni, szinte kettérepedt a méternyi vastag fal (lásd második képünkön). A repedések az utcafrontról indulva minden helyiséget behálóznak, 30-40 vékonyabb-vastagabb törésvonal tarkítja a szobákat, a fürdőszobában még a csempe is letört, az ablaknak pedig már csak a középső szárnyát lehet nagy nehezen kinyitni. „Hiába vakoljuk, tömjük a repedéseket, két hét múlva ugyan úgy néz ki” – ingatja a fejét Popovics Zoltán. „Az ablakok szinte állandóan rezegnek, remeg a padló is. Ezen a szakaszon gyorsítanak igazán bele a kamionok, de nem ám a megengedett sebességre, inkább annak duplájára, a rendőrök meg nem foglalkoznak velük, azt mondta egy ismerősöm, aki az állományban dolgozott, hogy nehéz a külföldieken bevasalni a büntetést.” A férj halkan, hogy a felesége ne hallja, odasúgja, hogy szegény neje éjszakánként néha még sír is az elkeseredéstől. „A hónap végén jönnek ki rezgésszintet mérni az Alsó-Tisza-Vidéki Környezetgazdálkodási, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől, szerencsére ezért nem kell fizetni…” – tette hozzá a ház ura.

Ha kell, beperelik az államot

Márton Imre elmondta, hogy Popovicsék az első szegedi károsultak, akik kitöltötték a formanyomtatványt, de bármely jogosult jelentkezhet még az adatgyűjtési időszak, szeptember végéig a fent már leírt www.utkar.mlap.hu weboldalon. „Szeretnénk a rendelkezésünkre álló kárigényeket felmérni, összegyűjteni és továbbítani az állam illetékes szerve, jelen esetben a Közútkezelő Kht. felé. Célunk az, hogy megegyezzünk, s minden lakó, akinek a kamionforgalom miatt rongálódott a hajléka, ne kelljen súlyos adóságba kényszeríteni magát, térítsék meg kárát. Elsősorban peren kívül szeretnénk megegyezni, ha ez nem megy, akkor bírósághoz fordulunk, bepereljük az államot” – így a képviselő, aki hozzátette, hogy eddig több mint félszáz kárigényük van.

Forrás: www.szegedma.hu

 

Csapody Miklós: „Nehéz útra keltem”...

Mangalica

Takács Tibor: Szülővárosom, szép Szeged

Manipulált mértéktelenség

Lakomakönyv

Péter László: Szegedi tudósítások

Globalizációs végjáték

Tóth Béla: Szeged vidámítása I-II.

Jozef Tiso és a szlovákiai holokauszt

Globális uralmi rend

Dr. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjaira

Gyilkos vagy humánus gazdaság

Földbeszántott keserűség avagy az utolsó barázda

Mé piros a gólya csőre?

Veress D. Csaba: A szegedi vár.

Győrfi Károly: Keresztényüldözés a 21. század elején

George Soros - könyvhirdetés

Az élő Árpádok

Bogár László - Hálózatok világuralma

Juhász Antal: A szegedi táj vonzásában