Hírlevéltár
2026-10-08 - Ének Kupa vezérről – Koppány napján
Ének Kupa vezérről – Koppány napján
Koppány azaz Kupa napján…
Talán nem is tudatosan… de Koppány azaz Kupa napjára írta Gyalunk e költeményét…
Ének Kupa vezérről
Tar Zerind fiát énekelem én,
Ki maga volt az utolsó remény.
A régi Napnak végső fénye volt,
A Bakony árnyán örök éjbe holt.
Őt nem dalolta víg udvari lant,
A neve átok, emléke bitang.
Mert Ős Hitünkért élt s vérzett el Ő,
Új oltár alján sohse térdelő,
Új zsoltár ajkán soha nem fakadt,
Ő Ázsiából hozott szavakat :
Bús vérigéket, bánatos varázst,
Mely vérző szívre fejedelmi palást.
A honvágy volt Ő Ázsiánk felé,
Kitáruló kar vén csodák elé,
Örök Turán tékozló fia volt,
Dalold szívem ma, zokogón dalold :
Mert új Hit, új Föld mind hiába volt,
Ha régi lángunk mind hamvába holt !
Ének Kupa vezérről – Juhász Gyula költeménye először a Magyarság 1921 október 9.-ei számában jelent meg.
Azután a pozsonyi Revü 1921 október 29.-ei számában, majd a Testamentom (1925) kötetében (31-32.o.).

Gyalu a Hárfa (1929) kötetébe is beválogatta (110.o.), majd innen közölte 1929 augusztus 12.-én a Szegedi Szemle is.
Bibliai (ószövetségi) hasonlat a „Turán tékozló fia volt” … Ő, azaz Kupa (Koppány) a mi „tékozló fiú”-nk, „Turán tékozló fia”
Kupa (Koppány) vezérünk már fölbukkan Gyalunk korábbi költeményében is :
Nem jártam én soha Dunán túl,
Hol Kupa, Vata elesett,
Hol lankás dombok koronázzák
Az alkonyvéres egeket.
A Tisza szögén költemény először a Délmagyarország 1920 május 13.-ai számában jelent meg,
majd a költő beválogatta Nefelejcs (1921) kötetébe (61.o.) is…
Koppány (neve) napján e költeménnyel köszöntjük fiainkat, a Kupákat meg a Koppányokat !
Gyalunk e költeményét újra és újraolvasni, át meg átélni, velőnk mélyébe íva tudni,
szavalni új őszökön és gyermekeinknek is továbbadni minden magyarnak illő lelki alapvetés…
Ének Kupa vezérről – Koppány napján < Nyisson ide!
De akad más ünnepelni valónk is ...
Tormay Cécile szülinapján
Mag (október) hava 8.-án…
1875 október 8.-án született Budapesten, Nádudvari Tormay Cécile írónő, műfordító,

a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének megalapítója és örökös országos elnöke, a Napkelet lap szerkesztője.
Első könyvei az Apródszerelem (1899) és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötetek.
Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt (1911) egy horvát pásztorlány és egy magyar vasutasfiú tragikus szerelmét beszéli el.
(Megjelent angol, német, olasz, francia és svéd nyelven is.)

A régi ház (1914) családregény, a biedermeier-kori Pest ábrázolása. Ezzel a regényével a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját nyerte el,
amellyel a legjobb történelmi regényeket díjazták. (Ez a könyv is megjelent: németül, svédül, dánul, angolul, finnül, hollandul, olaszul, észtül és franciául is.)
Naplószerű regénye, Bujdosó könyv (1920–1921) az 1918 október 31.-étől 1919 augusztus 8.-áig terjedő Honvészről – az Őszirózs(d)ás forradalom, Tanácsköztársaságról és más hazaárulásokról – szól…
Ma az antimagyar nemzetvesztő komcsik meg más hazaárulók örökén az önmagukat liberálisként nevezgető internácik rekesztik ki a magyar közoktatásból… Míg a Nemzet ellenségei vinnyognak… Magyarországon ma is nemzetellenes véleményterror tombol…
Itt az idő végre újra olvasni Tormay-t ! Az ősi küldött regénytrilógiája a tatárjárás korában játszódik: a Csallóközi hattyú (1933)
és A túlsó parton (1934) után A fehér barát (1937) az írónő halála következtében félbeszakadt, azt végül Kállay Miklós író fejezte be
„A legközelebb az irodalmi Nobel-díjhoz kétségkívül Tormay Cécile jutott 1936-ban.” Kollarits Krisztina: A Nobel-díj árnyékában.
Herczeg Ferenc, Szabó Dezső, Tormay Cécile. Magyar Napló, 2011. 12. sz. 35 42.

De az internácik már akkor is nagy hatalommal bírtak… így Nobel-díjat helyette valaki más, jelentéktelen, tolvaj, nemzetgyalázó hazaáruló kapott …
2013 nyarán felmerült, hogy Budapesten utcát neveznek el róla, de erről az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának krüptokommunistáinak és hazaárulóinak nyomására letettek.
2014 januárjában Balassagyarmaton elhatározták, hogy a villában, ahol Huszár Aladár bújtatta az írónőt a Tanácsköztársaság alatt, múzeumot alakítanak. A balassagyarmati felkelésnek emléket adó múzeum helyet adhat még a Huszár Aladár és Tormay Cécile emlékét ápoló kutatóhelynek is. Ez a múzeum és kutatóhely máig is várat magára, míg a méltatlan Csacsifogat-tolvajnak a pesti Nagykövet-negyedben már régen helye van…
Csonkországunkban a "szabad"-nak gúnyolt sajtót a pártsajtótermékek uralják, melyek a Haza becsülete elé kiszolgált, vagy megbízó pártjaik érdekeit helyezik. E fősodratú sajtó persze pártérdeke(k) szerint szól, vagy hallgat. Amennyiben Ön ezeket részesíti előnyben, úgy örömmel vesszük leiratkozását a hírleveleinkről. LEIRATKOZÁS ITT!























