Lolka, Bolka és a többiek
Lolka, Bolka és a többiek
A tévé műsoráról - Lőcsei Gabriella jegyzete
2008. november 18. 14:47
Lőcsei Gabriella
December 6. Szent Miklós napja, a kereskedelem tudja, a többtucatnyi magyar nyelvű tévétársaság nem - előzetes műsorkínálatukból legalábbis erre számíthatunk. Egy esztendeje még nagy nehezen innen-onnan össze tudtunk szedegetni pár olyan meseműsort, amit e várva várt napon a kiskorú tévénézőknek is nyugodt szívvel ajánlhattunk.
Az m2-n a Frakk-sorozat Mikulás-napi epizódját vetítették, a Duna Televízióban a Magyar népmeséknek a királykisasszony cipellőcskéjéről szóló részletét, és a lábbelik, cipők, csizmák, papucsok, mint tudjuk, kastélyban és kunyhóban egyaránt fontos kellékei a december 6-i készülődésnek. Az RTL Klub ünnepi műsorát már némi szorongással népszerűsítettük. Rabold el a télapót! - a kereskedelmi televízióban tavaly ez a játékfilm volt a december 6-i „fő attrakció". Nemigen értettük, hogy mire jó még a szeretetosztó szent ünnepén is rabló-pandúrt játszatni az aprónéppel, de mivel a reklámképről olyan kedvesen mosolygott a világra a haramiáknak kiszolgáltatott nagy szakállú férfiú, címlapunkra került ő is.
Az idei esztendőben viszont már nemcsak „mikulásos" történetet találunk keveset a műsor-előrejelzések között, de kisgyermekeknek szóló programból sincs több és nemesebb, mint más közönséges hétköznapon. A kiskorúak adója, a Minimax kötelességtudóan teljesíti feladatát, a Duna Televízió Koldus és királyfi cím alatt jótékonysági akciót szervez - elsősorban a felnőtteknek.
Tiszteletre méltó vállalkozás, Szent Miklós ünnepén nem árt megrendítő s hiteles filmtörténetek segítségével tudatosítani az emberekben, fiatalokban és öregekben egyaránt, hogy segítségre szoruló gyermekek tömege él szerte a világban, és ha a föld összes katonáját Szent Miklóssá képeznék át, akkor sem győznék az éhező, fázó, rongyos, apátlan-anyátlan, otthontalan és ezernyi módon kiszolgáltatott aprónép gyámolítását. Ugyanakkor a többiekről, a viszonylagos békében, elfogadható anyagi s érzelmi viszonyok közt élő gyermekekről sem illő megfeledkezni, azokról a három-, hat-, tízévesekről, akik zaklatott mindennapjainkban, amikor főleg a gazdasági és társadalmi bajok kötik le a felnőttek figyelmét, talán jobban vágynak a mesére, a kifejezetten nekik szánt, vidám programokra, mint hogy kiegyensúlyozott és kiszámítható legyen a környezetük. Ne feledjük, családi körben élő, oly nagyon szeretett kis királyfiaink és királylányaink is koldusok 2008. december 6-án, a nyugalom, a biztonságos lét és a felhőtlen mulatság alamizsnásai, megajándékozásuk e napon a televíziótársaságok közszolgálati feladata. Kötelessége.
A lehető legkönnyebb feladat, a legolcsóbb kötelesség, filmes és televíziós „lerakataink" ugyanis telis-tele vannak jobbnál jobb gyermekprogramokkal. Emlékezetesekkel és elfeledettekkel egyaránt. A műsorszerkesztők azonban óvatosan, mondhatni szeszélyesen válogatnak belőlük, még a méltán világhírű Magyar népmesék-sorozatból is. Bizonyos művek pedig kiesnek a látókörükből, a Mikrobi című sorozatot például teljesen „sztornírozták".
Lengyel-magyar vegyes házasságból született, tegnapi kisgyermekek keresték rajtunk a minap, és nem tudtunk elfogadható választ találni, hová tűnt az 1970-es évek végén Közép-Európában oly népszerű családi robotról szóló magyar rajzfilmsorozat. Bezzeg a vele nagyjából egykorú lengyel gézengúzok, Lolka és Bolka kalandjai! Világszerte ünneplik az 1963 óta folyamatosan színen levő produkció negyvenötödik születésnapját. A lengyelek persze igen ügyesen ki is aknázzák a születésnapi évfordulót. Gyakran és élvezetesen írnak a sorozat keletkezési körülményeiről (állítólag Wladyslaw Nehrebecki a saját gyermekeiről mintázta Loleket és Boleket, akik csak a magyar változatban lettek Lolka és Bolka), hódító útjáról (amikor Iránban az összes európai és amerikai rajzfilmet betiltották, Lolka és Bolka kalandjait akkor is sugározták) és arról a nemzeti büszkeségről, amit a kedves rajzfilmsorozat táplál bennük. (Már II. János Pál életében is azt mondogatták, és nem tudok róla, hogy a lengyel pápa nehezményezte volna az egyesek számára talán profánnak tűnő párhuzamot, hogy a legismertebb lengyel címére egyenlő eséllyel pályázhatna Lolka, Bolka és Karol Wojtyla.) De nem hallgatnak lengyel sorstársaink azokról a nehézségekről sem, amelyekkel a szocialista Lengyelországban gyártott sorozatnak számolnia kellett. Hogy még véletlenül sem mutathattak templomtornyokat Lolka és Bolka háta mögött, hogy karácsony ünnepével sem foglalkozhattak (a Mikulással, azaz a Télapóval igen, persze áttételesen), s hogy a sertés soha nem lehetett vörös.
A szocialista nevelés kötelező lélektani csapdáit így is ki tudták kerülni a Lolka és Bolka-történetek kitalálói. Amikor az 1980-as években, a Gdansk epicentrumú nagy társadalmi földrengések idején az egyébként ma is működő bielsko-bialai rajzfilmstúdió körül is szorult a hurok, az amúgy politikamentes Lolka és Bolka-sorozatba is kénytelenek voltak betenni néhány epizódot a szocialista munkamorálról (a két legényke bányászok közt ismerkedett meg vele, ki tudja, milyen hatásfokkal). A negyvenötödik születésnapon erről a kénytelen kitérőről sem hallgatnak, akik a sorozatot méltatják. De arról sem, hogy négy lengyel városban utcát neveztek el a közkedvelt figurákról. Nem tudom, a lengyelek hogyan ébredtek rá, hogy egy sikeres rajzfilmsorozat is lehet nemzeti kincs. Lehet, hogy a francia példa is segített nekik ebben. Franciaországban ugyanis pár évvel ezelőtt, Babar hetvenötödik születésnapja alkalmából szerveztek országos ünnepségsorozatot. Az árva kiselefánt történetét, akiből aztán népének igazságos és bölcs királya lett, nemcsak a könyvkiadás elevenítette fel, de a francia posta is - tizenhétmillió emlékbélyeget adtak ki Babar tiszteletére. Nem beszélve a mesesorozat alapján készült rajzfilmek forgalmazóiról... Ismereteink szerint jelenleg sem Lolka és Bolka, sem Babar nem szerepel a magyar nyelvű televíziók műsorán. Ettől függetlenül - vagy éppen emiatt - nagy a kereslet irántuk a videotékákban és a könyváruházakban. Elképzelhető, hogy egyszer talán beléjük botlik az az oktatáspolitikus, médiapolitikus is, akinek az a tiszte, hogy a kisgyermekek szellemi, erkölcsi fejlődését, értelmes szórakoztatását segítse, vigyázza. S ha találkozik velük, talán az is eszébe ötlik, hogy a francia és a lengyel mesékkel egyenrangú magyar rajzfilmeket miként lehetne nemzeti kincsként népszerűsíteni és forgalmazni - idehaza.
Forrás: Magyar Nemzet
