1918. DECEMBER 1. - GYULAFEHÉRVÁR
1918. DECEMBER 1. - GYULAFEHÉRVÁR
December 1. A románok nemzeti ünnepe. Szabadnap.
Sokunknak ennyi jut eszébe évről-évre erről a napról. De, ha alaposabban szemügyre vesszük történelmünk eseményeit, akkor kicsit többet kellene elidőzzünk ennél a napnál, mintsem ebben a pár szóban kimerítsük.
A történelemírások folyamán azonban megfigyelhetjük, hogy 1918. december 1., Románia nemzeti ünnepe nem olyan súllyal szerepel a közép-kelet-európai térség históriájában, mint ahogyan ezt az iskolában, a nagy állami és civil szervezésű ünnepségkavalkádban láthatták-hallhatták. Erdély Romániával való egyesülésének eseményeinek leírására egy nagy merítésű históriai megjelenítésre és értékelésre lenne szükség, hogy objektív tényfeltárásra teremtsen lehetőséget, az elhallgatott vagy mellőzött események számára is helyet szorítson, és a korabeli magyar vonatkozású történéseket is a vizsgálódás tárgyává tehesse.
Érdekes meglátása van egy francia történésznek, Catherine Durandinnak, aki A román nép története című monumentális munkájában (Budapest, Mecenas Könyvek, 1988) éppen az 1918. december 1-jei gyulafehérvári események mai interpretálása kapcsán világít rá, hogy: ,,A román történetírás pedig arra törekszik, hogy kizárja a román állam szerepét és minimalizálja a nagyhatalmak súlyát, s ehelyett a népet emlegesse: októberben és novemberben valóságos autonomista mozgalom bontakozott ki, a falvakból induló helyi kezdeményezések a régi renddel való szakítás jegyében fejlődtek ki."
1918. december 1-je román nemzeti ünneppé nyilvánítása ennek a folyamatnak a betetőzése, az esemény exponálásában a legmagasabb csúcs. Ebben a megközelítésben a korabeli román politikai élet bizonytalanságai, a válságok, a megosztottságok kihullnak az emlékezetből, és a gyulafehérvári történelmi aktus a tömegek, a román nép egészének a műveként jelentkezik. A történészek ,,megfeledkeznek" arról például, hogy akkor szóba került Erdély autonómiája is az ókirálysággal való egyesülés keretei között.
A magyar történetírás, amennyiben nem Erdély története a tárgy, az 1918. december 1-jei gyulafehérvári eseményeket a Trianonhoz vezető út egy mozzanataként értékeli, az időszak egészéből a Kárpát-medencében zajló harci cselekményekre és a szövetségesek, majd a nemzetközi élet diplomáciai manővereire összpontosít. Gyulafehérvár egy esemény a sok közül, a történeti folyamat elemzésében a szövetségesek függetlenségi és elszakadási mozgalmakat támogató politikájának jut döntő szerep.
A gyulafehérvári gyűléssel kapcsolatos döntés november 21-én születik meg, a küldöttek sorra járják a megyéket, hogy mozgósítsák a szavazókat, december 1-jén százezernél több tüntető jelenik meg az 1228 küldött támogatására, ahol kikiáltják az egyesülést. A kormányzó tanács elnöke Maniu lesz, Bukarest december 24-én iktatja törvénybe a gyulafehérvári aktust.
Az viszont kétségtelen, hogy a románság december 1-jei szervezettsége és harcossága minden egyebet kizáróan befolyásolta az Erdély sorsával kapcsolatos későbbi nemzetközi döntéseket.
A gyulafehérvári nemzetgyűlést követően az Erdélyben élő nemzetiségek különféle csoportosulásai, ezt megelőzően egyes erdélyi származású bukaresti nemzeti-etnikai csoportok - szászok, svábok, zsidók - nyilatkozatokkal, határozatokkal csatlakoztak, vagy tették nyilvánossá hűségüket az egyesült románsághoz. Ezeknek közös jellemzője a nemzetiségek-népcsoportok kollektív jogainak garantálására hivatkozás.
Az alapelvek progresszív jellege biztatóan hatott.
Felhasznált irodalom:
Sylvester Lajos: Gyulafehérvár, 1918. december 1., Háromszék, 2003. dec. 1.
Forrás: http://www.mercuriustour.ro/APP_cms/content.asp?contentid=1151