2024. Kikelet hava (Március) 28.-a - Gedeon, Johanna neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

Che Guevara mítosz, és valóság

2007-05-04

Che Guevara, mítosz és valóság

Szögedi magyar képviselők nyílt levele

"Ki is volt valójában Che Guevara, és mik pályafutásának legmélyebb nyomot hagyó tettei?"

Polgári demokráciánk mindennapjai során manapság egyre többször találkozhatunk egy történelmi homályba burkolózó, különös, misztikus alakkal, akit egyesek (köztük jelenlegi miniszterelnökünk) hősnek, mások terroristának állítanak be. Ernesto Rafael Guevara de la Serna a mai napig megosztja a világ közvéleményét.

De ki is volt valójában Che Guevara, és mik pályafutásának legmélyebb nyomot hagyó tettei?

„Közszereplői" életének egyik első és legfontosabb momentuma a dicsőséges havannai bevonulás és az azt megelőző harcokban való részvétel volt, melynek eredményeként Fidel Castróval megdöntötték Batista – amerikaiak által pénzelt – diktatúráját. A mai Che Guevara-kedvelők „Che hős volt" képe innen, a kubai dzsungelekben folytatott csatákból táplálkozik, és itt kezdődik a mítosz is, mégpedig, hogy Guevarát nem érdekelték a világi hívságok, ezért nem fogadta el a miniszteri tisztséget sem, hanem külföldre utazott, hogy mintegy „exportálja" a forradalmat, és más rabságban nyögő népeknek is segítséget nyújtson. Megjegyzendő, érdekes kérdés, hogy Kuba mire jutott volna Fidel és Che „segítsége" nélkül.

A valóságban Che Guevara nemcsak, hogy miniszter lett, de még ő lett a Nemzeti Bank elnöke is. Ezt megelőzően azonban még Fidel kinevezte őt a La Cabana erőd parancsnokának, és ő lett a felelőse a politikai elítéltek koncepciós pereinek lefolytatásáért és a halálos ítéletek végrehajtásáért, mely által minimum 179 ember haláláért Che Guevara személyesen felelős. Az amerikai titkosszolgálat 2000 (!) kivégzésről tud ebből az időszakból.

Ha ez nem volna elég, Che számtalan embert saját kezűleg is meggyilkolt, többek közt egyik segítőjét, akit mint problémát „egy harminckettessel oldott meg, egyenesen az agyának jobb féltekéjébe" – amint az visszaemlékezéseiből kiderül.

Miniszteri ténykedése során teljesen tönkretette Kuba gazdaságát. Fidel és Guevara kubai népnek nyújtott forradalmi segítsége előtt Kuba a négy legfejlettebb latin-amerikai ország egyike volt.
Ipari és mezőgazdasági miniszterként, valamint a Nemzeti Bank elnökeként a feje tetejére állította a gazdaságot. A ma is oly divatos „reformokat" vezetett be, erőltetett iparosítást hajtott végre, melynek eredményeképpen Kuba csak úgy tudta átvészelni a legkeményebb évtizedeit, hogy a szovjetek több tíz, sőt 100 milliárd dollárt pumpáltak az országba.

Veszélyes dolog, ha egy olyan személy köré építenek kultuszt, aki a valóságban sok ezer ember haláláért felelős, aki tönkretett egy egész országot. Még veszélyesebb, ha egy ország élén álló vezető teszi mindezt, fényezve egy olyan embert, aki ezreket küldött a másvilágra.

Az ilyen magatartás eredményeként a rettegett tömeggyilkos aztán pólókon és egyéb kereskedelmi termékeken szereplő „hőssé" válik, aki a népért és a szabadságért küzdött. A baj csak az, hogy nem megfelelő a tájékoztatás, ezért elvétve, akkor is csak nagyon halkan lehet hallani Che Guevara teljes történetét.

Ha megkérdeznénk valakit, hogy miért hordja a jól ismert arcképet megjelenítő ruhadarabot, az maga sem tudna helyes választ adni.

Nem megengedhető, hogy politikai alapon elvégzett gyilkosságok ezreiért felelős népirtó a folyamatos félretájékoztatás útján szalonképessé váljon, hiszen így könnyen felmerülhet az emberekben a kérdés, vajon ki lesz/legyen a következő hamis idol?
Sztálin? Goebbels? Polpot?

Ugye nem akarjuk, hogy így legyen?!

 

dr. Gyimesi László
FIDESZ
elnök
dr. Szaból László
Szögedi Védegylet
elnök
Kohári Nándor
FIDESZ-Szögedi
Védegylet

Szeged, 2007. 05. 24.

Forrás: www.delmagyar.hu

 

Che Guevara, mítosz és valóság

Polgári demokráciánk mindennapjai során manapság egyre többször találkozhatunk egy történelmi homályba burkolózó, különös, misztikus alakkal, akit egyesek (köztük jelenlegi miniszterelnökünk) hősnek, mások terroristának állítanak be. Ernesto Rafael Guevara de la Serna a mai napig megosztja a világ közvéleményét.

De ki is volt valójában Che Guevara és mik pályafutásának legmélyebb nyomot hagyó tettei?

„Közszereplői” életének egyik első és legfontosabb momentuma a dicsőséges havannai bevonulás és az azt megelőző harcokban való részvétel volt, melynek eredményeként Fidel Castróval megdöntötték Batista amerikaiak által pénzelt diktatúráját. A mai Che Guevara kedvelők „Che hős volt” képe innen, a kubai dzsungelekben folytatott csatákból táplálkozik és itt kezdődik a mítosz is, mégpedig, hogy Guevarát nem érdekelték a világi hívságok ezért nem fogadta el a miniszteri tisztséget sem, hanem külföldre utazott, hogy mintegy „exportálja” a forradalmat és más rabságban nyögő népeknek is segítséget nyújtson. Megjegyzendő, érdekes kérdés, hogy Kuba mire jutott volna Fidel és Che „segítsége” nélkül.

A valóságban Che Guevara nemcsak, hogy miniszter lett, de még ő lett a Nemzeti Bank elnöke is. Ezt megelőzően azonban még Fidel kinevezte őt a La Cabana erőd parancsnokának, és ő lett a felelőse a politikai elítéltek koncepciós pereinek lefolytatásáért és a halálos ítéletek végrehajtásáért, mely által minimum 179 ember haláláért Che Guevara személyesen felelős.  Az amerikai titkosszolgálat 2000 (!) kivégzésről tud ebből az időszakból.

Ha ez nem volna elég Che számtalan embert saját kezűleg is meggyilkolt, többek közt egyik segítőjét akit mint problémát „egy harminckettessel oldott meg, egyenesen az agyának jobb féltekéjébe" – amint az visszaemlékezéseiből kiderül.

Miniszteri ténykedése során teljesen tönkretette Kuba gazdaságát.

Fidel és Guevara kubai népnek nyújtott forradalmi segítsége előtt Kuba a négy legfejlettebb latin-amerikai ország egyike volt.

Iparai és mazőgazdasági miniszterként, valamint a Nemzeti Bank elnökeként a feje tetetjére állította a gazdaságot. A ma is oly divatos „reformokat” vezetett be, erőltetett iparosítást hajtott végre, melynek eredményeképpen Kuba csak úgy tudta átvészelni a legkeményebb évtizedeit, hogy a szovjetek több tíz sőt 100 milliárd dollárt pumpáltak az országba.

Veszélyes dolog, ha egy olyan személy köré építenek kultuszt aki a valóságban sok ezer ember haláláért felelős, aki tönkretett egy egész országot. Még veszélyesebb, ha egy ország élén álló vezető teszi mindezt fényezve egy olyan embert aki ezreket küldött a másvilágra. 

Az ilyen magatartás eredményeként a rettegett tömeggyilkos aztán pólókon és egyéb kereskedelmi termékeken szereplő „hőssé” válik, aki a népért és a szabadságért küzdött. A baj csak az, hogy nem megfelelő a tájékoztatás, ezért elvétve, akkor is csak nagyon halkan lehet hallani Che Guevara teljes történetét.

Ha megkérdeznénk valakit, hogy miért hordja a jól ismert arcképet megjelenítő ruhadarabot, az maga sem tudna választ adni.

Nem megengedhető, hogy politikai alapon elvégzett gyilkosságok ezreiért felelős népírtó a folyamatos félretájékoztatás útján szalonképessé váljon, hiszen így könnyen felmerülhet az emberekben a kérdés, vajon ki lesz/legyen a következő hamis idol?

Sztálin? Polpot? Goebbels?

Ugye nem akarjuk, hogy így legyen?!

 

dr. Gyimesi László
FIDESZ
elnök
dr. Szaból László
Szögedi Védegylet
elnök
Kohári Nándor
FIDESZ-Szögedi
Védegylet

 

Ehető virágok

Lányi András: Az ember fáj a földnek (Utak az ökofilozófiához)

Sz. Lukács Imre: Tábor a pusztán; A halál színpadán

Tóth Béla: Tudósítások a török kori Szegedről

Polner Zoltán: Isten zsámolyánál

Vadételek

Aki Európából (is) látta Magyarországot...

Csemer Géza: Szögény Dankó Pista

Írások a Nagyárvízról

Sz. Lukács Imre: Magyar gulág

Szárnyas ételek

Harmatszedés égi mezőkön

Péter László: József Attila Szegeden

Lakomakönyv

Ozsváth Gábor Dániel - Ozsváthné Csegezi Mónika: Szeged város főmérnökeinek és Mérnöki Hivatalának krónikája

Monostori László: Nándorfehérvár emlékezete, 1456-2006

Magyar példa beszédek és jeles mondások

Gyilkos vagy humánus gazdaság

Győri Szabó Róbert: Kisebbség, autonómia, regionalizmus

Földbeszántott keserűség avagy az utolsó barázda