2024. Szelek hava (Április) 18.-a - Aladár, Andrea, Ilma, Apolló neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

Kothencz János: Nem lehet politikai kérdés a gyermekvédelem!

2010-12-13

Kothencz János: Nem lehet politikai kérdés a gyermekvédelem!

A közgyűlési többség pénteki döntése értelmében mégsem költözik Tápéra, hanem marad a Szőregi úton a speciális nevelési igényű fiatalokat gondozó Árpád Nevelőotthon. Az ügy hatalmas vihart kavart a pénteki ülésen, az MSZP és a Szabad Város képviselői lélektelenséggel, az érintett gyerekek érdekeinek semmibevételével vádolták az előterjesztő Fidesz-KDNP-s politikust, Juhász Gyulát. A vita során többen szólították meg Kothencz Jánost, az állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett ifjakkal foglalkozó Ágota Alapítvány alapító-elnökét. Cikkünkből az ő álláspontját ismerhetik meg.

Érzelmi húrokat pengettek a szocialisták és a korábbi szabad demokraták a pénteki közgyűlési ülésen, mikor embertelenséggel vádolták meg Juhász Gyulát, kinek előterjesztésére végül is nem költözhetnek Tápéra az Árpád Nevelőotthon lakói. Arról azonban elfeledkeztek, hogy a Deák Ferenc utcai óvoda bezárása esetében például közel sem mutattak effajta érzékenységet... A szópárbajban többen - köztük Solymos László alpolgármester - igyekeztek „tetemre hívni" Kothencz Jánost, az állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett ifjakkal foglalkozó Ágota Alapítvány alapító-elnökét, aki a Fidesz-KDNP színeiben indult az önkormányzati választáson. Nemcsak a politikusok kíváncsiak az ő szakmai álláspontjára a hosszú idő óta húzódó ügyben, hanem a SZEGEDma.hu is. Kothencz János az alábbi közleményben foglalta össze gondolatait.

Kothencz János nyilatkozata

„Többen kerestek meg az utóbbi időben (politikai pártok és újságíró barátaim is), hogy foglaljak állást az „Árpád nevelőotthonos" gyermekek ügyében. Tekintettel a több területen vállalt gyermekvédelmi munkámra és elfoglaltságomra, nem tudtam időben állást foglalni ez ügyben. Sajnálattal vettem tudomásul azt is, hogy egyesek, anélkül, hogy elmondtam volna véleményem, mégis rám hivatkozva próbáltak meg tekintélyt kölcsönözni álláspontjaiknak, illetve ennek az elsősorban emberi és nem utolsósorban szakmai feszültségekkel teli ügynek.

Mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni, hogy én a polgári tradicionális értékekben hiszek, és még ha jobboldali felkéréssel, támogatással is indultam jelöltként a választásokon, soha semmilyen pártnak nem voltam és nem is vagyok a tagja. Szakpolitikai munkásságom (például ifjúsági és sportbizottsági tagság stb.) és közéleti szerepvállalásom arra eszköz a kezemben, hogy azokat képviseljem, akik a hivatásomban is oly fontosak számomra. Az elmúlt 16 évben már többször bizonyítottam ezt. A politikában képviselni igyekszem a családból kiemelt gyermekeket, fiatalokat, az ifjúságpolitika ügyét, a szociálisan hátrányos helyzetű embertársaimat. Nemcsak beszélek róluk, hanem tevőlegesen is cselekszem értük, akár a civil szférában, akár az állami szektorban. Nekem egyetlen megélhetési politikus se tegyen minősítgető megjegyzést úgy, hogy előtte nem tájékozódik.

Miután magam is informálódtam a kialakult helyzetről, arra jutottam, hogy a politika már megint olyas valamibe ütötte bele az orrát, amihez semmi köze sem szabadna, hogy legyen. A családból kiemelt gyermekek és fiatalok semmilyen módon nem képezhetik politikai alkudozás tárgyát. Katasztrófának tartom azt is, hogy egy olyan, a számos területen értékességeiről is híres város, mint Szeged, nem rendelkezik már egyetlen egy normál gyermekotthonnal sem. Ha meggondolom, hogy szeretett városomban, Szegeden egykor még virágzott a gyermekvédelmi szakellátás sokszínűsége (Londoni körúti, Árpád stb.), elszomorít, hogy napjainkra már csak ez az egyetlen gyermekotthon maradt. Ugyanakkor pontosan azért, mert már csak ez maradt, kellene még jobban megbecsülni az itt élő (még ha speciális szükségletűek is) gyermekeket.

Valójában nem tudom, mennyi igazságot hordanak az olyan kijelentések, miszerint azért kellett volna menniük a gyermekeknek a Szőregi útról, mert a telek komoly értékesítést jelenthetett volna, és azt sem tudom, mióta lett ekkora probléma az intézményt körülvevő telek (az egyébként speciális szükségletű gyermekeknek szánható programokra kiválóan alkalmas terület) fenntarthatósága, miután ez egyébként évtizedek óta senkit nem zavart. Természetesen magam is támogattam azt a kezdeményezést, mely korszerűbbé tehette volna ezt az ellátást, de arról szó sem volt, hogy e mögött milyen érdekek húzódnak meg. Az is elgondolkodtató, hogy miként ítéljük meg azok véleményét vagy adott esetben félelmét, akik tartanak a speciális szükségletű gyermekek tőszomszédságbeli közelségétől, ha esetleg mégis csak kiköltöztek volna. Valóban mondhatjuk, hogy csúnya dolog aláírásokat gyűjteni a gyermekek kiköltözése ellen. De akár meg is érthetjük ezt a félelmet. Hiszen gyakran fogalmuk sincs az embereknek arról, hogy milyenek a speciális szükségletű gyermekek, de sajnos még általában arról sincs, hogy milyenek a családból kiemelt gyermekek és fiatalok. Nemcsak a korrekt felvilágosítás jelenthetné az esetleges előítéletesség megelőzését, hanem az is, hogy jelentőséget adjon a mindenkori önkormányzati politika e területnek azzal is, hogy nem szól bele a gyermekvédelmi gondoskodásban élőket érintő szakmai kérdésekbe. Az előítéletesség jelenségének megtapasztalásához nem kell a szomszédba menni.

Tarjánban is vannak, utógondozottak számára fenntartott úgynevezett külső férőhelyek, és bizony az ott élő fiatalok is napi szinten küzdenek meg a rájuk háruló előítéletességgel. Sőt a városban több száz olyan volt állami gondozott fiatal él, akik ma hajléktalan státuszban vagy mások ideiglenes kegyelemkenyerén tengődnek. Érdekes, hogy mihelyt politikai érdekeket érint egy értékesíthető telek és egy új ingatlan kérdése kapcsán felmerülő intézmény lakóközössége, az szinte minden közéleti szerepvállaló magatartásában érzelmi alapú kijelentések sorozatát jelenti. Ilyenkor mindenki hirtelen államigondozott-párti lesz és együtt érző, majd versenyt szavalunk azért, hogy ki tud nagyobbat mondani a gyermekek méltósága mellett. De amikor a családból kiemelt csemetéim méltóságát nem érintették politikai érdekek, akkor megszüntették az összes gyermekotthont, az utcára és hajléktalan státuszba utógondoztak ki több tucat gyermeket, és ez a város bizony nem adott jövőt azoknak, akik azóta is csupán tengetni képesek életüket valaha volt állami gondozottakként. Nekem magamnak is van egy olyan patronált fiatalom (a közel 7000 támogatott állami gondozott gyermekem mellett), akit évek óta én etetek, és biztosítom a fedelet a feje fölé, mert szó szerint az utcára gondozta ki az intézményből a szakellátást biztosító város. Jelenleg is sokat küzdünk azért, hogy az immár meglévő gondnokságán kívül valóban megnyugtató és hosszú távú elhelyezést biztosíthassunk számára. Soha senki nem kérdezte meg tőle, hogy miért küldték el számtalanszor az olyan munkahelyekről, ahova nem vesznek fel volt állami gondozottat, főleg ha cigány. Soha senki nem kérdezte meg tőle, hogy hogyan élte meg a számtalan elutasítást akkor, amikor az utcára kerülve csupán egy tál levest vagy némi ruhát kért volna magának. Felháborítónak tartom, hogy csak akkor vagyunk érzékenyek ezeknek a fiataloknak a sorsára, amikor annak politikai érdekeket érintő vetülete van. Tisztelet az Ágota önkénteseinek, a Rotary, a Lions, a Karitász tagjainak és több jó szándékú embernek, akik komolyan veszik őket! Ugyanakkor nézzenek magukba mindazok, akiknek csak akkor lesz fontos az ő ügyük, ha mások kicsinyes érdekei mentén kell róluk véleményt alkotniuk.

Ha valamikor, hát adventben igazán eltűnődhetünk azon, hogy városunk miként szolgál otthonául a családból kiemelt gyermekeknek. Eltűnődhetnénk azon is, hogy mikor leszünk képesek felülemelkedni az előítéletességeinken, miközben Krisztus születését ünnepeljük. Én valaha volt állami gondozottként és 16 éve velük foglalkozó szakemberként csak annyit kérek a politikától, hogy hagyja békén a gyermekvédelmet, és hacsak nem tud jó szakpolitikusokat és szakembereket az ilyen ügyek szolgálatába állítani, inkább ne is formáljon véleményt, mert az sokszor valóban suta az ilyen gyermekek méltóságához" - szól Kothencz János nyilatkozata.

forrás: szegedma.hu

 

Az Adriától Amerikáig

Péter László: Bécsi hármaskönyv

Lengyel András: „Közkatonái a tollnak...”

Péter László: A város cselédje

Cukor Blues

Halételek

Helyünk és sorsunk Európában

Péter László: Szegedi számadás

Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok

Lányi András: Az ember fáj a földnek (Utak az ökofilozófiához)

Juhász Antal: A szegedi táj vonzásában

Bogár László - Hálózatok világuralma

Tóth Béla: Teremtő Joó Istvánék emlékező könyve

JAAP SCHOLTEN - Báró elvtárs

Péter László: Árvízi emlékek Szegeden

Takács Tibor: Huszárok a hadak útján

Manipulált mértéktelenség

Bioételek gabonából

Tápai Antal : Életutam

Polner Zoltán: Csillagok tornácán