2024. Kikelet hava (Március) 29.-e - Auguszta, Bertold neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

Az Anna fürdő felújítását is átvilágítaná a Szögedi Védegylet

2010-12-09

Az Anna fürdő felújítását is átvilágítaná a Szögedi Védegylet + PANORÁMA

Ki a felelős azért, hogy eltűntek az Anna fürdő értékei, a klasszikus, műemléki jellegű belső terek? Egyebek mellett ezt a kérdést teszi föl Szabó László, a városvédő Szögedi Védegylet elnöke. A korábbi önkormányzati képviselő szerint a Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Ideiglenes Bizottságnak ezt az ügyet is át kellene világítania, illetve azt is felveti, hogy uniós források bevonásával történjen meg a fürdő teljes rekonstrukciója.

Az Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő felújításának vizsgálatára biztatná a Gazdasági és Pénzügyi Átvételi Ideiglenes Bizottságot a Szögedi Védegylet elnöke. Szabó László portálunknak írt levelében úgy fogalmaz: „A vizsgálóbizottság esetében a Szögedi Védegylet városvédő egyesület igazi kérdése, mely nem csak a forintosított fiskális szemléletet követi, a következő: Hová tűntek a(z Anna) fürdő értékei, a műemléki jellegű belső terek? Kinek a felelőssége, hogy minden klasszikus szépség, melyre büszke volt a város száz éven át, a 'fölújítás' örvén eltűnt egy ízetlen 'modern' fürdőálarc mögött? Kultúrországokban ezt nem így szokás."

A városvédő egyesület elnöke úgy látja: az öreg fürdő igazi értéke a kora és a stílusa (volt). Ez utóbbi sérült a rekonstrukció során. „Építhet bármelyik szomszédos vagy távolabbi alföldi városka fürdőt magának, de százéveset, klasszikusan patinásat nem. A budai törökfürdőket vagy a Gellért fürdőt sem jutott eszébe még a szocreál őrületnek sem 'modernizálnia'. Bizonyos dolgok lehetnek korszerűbbek, de különösen a klasszikus belső terek eredeti formája és hangulata az öreg fürdők igazi értéke. A 'múltat végkép eltörölni' szellemében nevelkedett 'bugristáknak' pedig üzenem: lehet az értékek iránti tisztelettel mozogni a világban... Egy kis kitekintésül: a római fürdője nyomán elnevezett angol Bath városában sem tervezik a római fürdő modernizálását. Bár ezt-azt hozzáépítettek (klasszicizáló stílusban) a viktoriánus korban, de még a műemlékvédelem föltalálása előtti évszázadokban sem verték szét (nem 'modernizálták') a város antik örökségét."

Szabó László amondó: bármit helyre lehet állítani. Úgy véli, a felelős(ök) fölkutatása és megbüntetése után uniós források bevonásával megkezdődhetne a fürdő teljes helyreállítása.

„Ehhez a barbár romboláshoz képest egy sokkal apróbb kérdés, de jelentős kérdés: a 'kész' Anna fürdő előtt miért kellett kivágni a 'fölújítás'-t túlélő öreg fákat? És ez a semmi mással, csak a hivalkodással meg politikai reklámfogással magyarázható pusztítás kinek a felelőssége? Nemcsak jómagam, de még a körzet akkori képviselője, Szőke Péter (MSZP) is tiltakozott a szép fasor értelmetlen kiirtása ellen" - emlékszik vissza az elnök.

Az Anna fürdőt egyébként a Széchenyi-terv keretein belül mintegy 1,6 milliárd forintból alakították át 2002 és 2004 között.


Anna Gyógyfürdő, bejárat in Szeged

Forrás: Szegedma.hu

 

Pálfi Sándor - Tóth Béla: Szegedi hajók a Tiszán, Dunán, Dráván, Száván

Oláh Miklós: A Csillagépület

Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok

Magyarország, a vonakodó csatlós

Jozef Tiso és a szlovákiai holokauszt

Csapody Miklós: „Nehéz útra keltem”...

Veress D. Csaba: A szegedi vár.

Síklaky István - Létbiztonság és harmónia

Bioételek gabonából

Kilófaló sütemények

Juhász Gyula: Ébredj, magyar!

Bálint Sándor - A szegedi paprika

Polner Zoltán: Csillagok tornácán

Péter László: Árvízi emlékek Szegeden

Mária román királynő párizsi követsége

Magyar példa beszédek és jeles mondások

Juhász Antal: A szegedi táj vonzásában

Bogár László: Ideg-rendszer váltás

Péter László: Szegedi seregszámla

Takács Tibor: Huszárok a hadak útján