2024. Kikelet hava (Március) 29.-e - Auguszta, Bertold neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

Visszakerül a szegedi „röptenisz” az egyetem keretébe

2005-06-07

Visszakerül a szegedi „röptenisz” az egyetem keretébe

Az egyre népszerűbb turult szeretné felkarolni az egyetem testnevelés tanszéke.

I. Egyetemi Nyílt Turul bajnokság

A SZTE. Sportközpontja nyílt városi turul bajnokságot rendez az egyetem Hattyas sori Sporttelepén. Egy régi, nagy hagyománnyal bíró sportágat szeretnének újjá éleszteni a szervezők. A 70-es évek elején a SZUE-ban komoly bajnokságot is rendeztek a játék szerelmesei. A napokban elhunyt, Dr. Harányi Géza pulmonológus, Dr. Szabó László nyugdíjas újszegedi  háziorvos, és a Thékes fivérek voltak a legismertebb játékosok.

Dr. Thékes István sportújságíró így emlékezik a régi időkre:
-Az ötvenes években a Partfürdőn még nem voltak medencék, de szinte minden családnak volt turul pályája. Vasárnap lementünk a Partfürdőre, belocsoltuk, elgereblyéztük a pályát és nyomtuk este nyolcig. Azután megvacsoráztunk és tíz körül hazavonultunk. Akkor még ez volt a balatoni üdülők helyett. Édesapám szervezte a városi bajnokságokat.

Ez volt a múlt, de következzék a jelen, s talán a jövő.

A szervezők remélik. hogy sikerül újra széles körben megismertetni, megszerettetni e nagyszerű sportágat, hiszen pályája nem igényel különösebb kezelést, egyszerű szabályrendszere miatt igen népszerű játékot bárki könnyedén elsajátítja, és sikerrel űzheti. Az egyetemi nyílt bajnokság időpontja  2005. június 11./szombat/ 9,00 óra. Nevezés a helyszínen 8.30-tól Gyarmati Lajos testnevelő tanárnál, személyenként-versenyszámonként 500 Ft/fő.

Versenyszámok: férfi, női egyéni és páros, valamint mix (1 ffi. és 1 nő ). Az első 3 helyezett oklevéldíjazásban részesül.  A verseny rendezése, a turul versenyszabályok szerint történik. Ütőt, labdát, pályát, öltözési, tisztálkodási lehetőséget a verseny szervezői biztosítják.

Forrás: Webradio

 

Péter László: Néprajz, népműveltség

Cs. Sebestyén Károly: Utcák, terek, templomok, házak

Gulyás László : Edvard Bened

Ozsváth Gábor Dániel - Ozsváthné Csegezi Mónika: Szeged város főmérnökeinek és Mérnöki Hivatalának krónikája

A Hévízi-tó kálváriája egy orvos szemével I.

Tóth Béla: Kutyák, birkák, szamarak

Wolf Schenke - A sárgák háborúja

Szeged útikönyv – 10 séta a városban

Oláh Miklós: A Csillagépület

Bátyai Gitta: Úszóházak a Tiszán

Juhász Antal: Parasztok, pásztorok, kézművesek

Győri Szabó Róbert: Kisebbség, autonómia, regionalizmus

A tudás még nem bölcsesség

Tóth Béla: Szeged vidámítása I-II.

Juhász Antal: A szegedi táj vonzásában

Kovács Teréz: Szegedi képes szakácskönyv

Globalizációs végjáték

Az élő Árpádok

Péter László: Mindenkor csak feléd nézek, Szeged

10 nap az Iszlám Államban