2024. Szelek hava (Április) 20.-a - Töhötöm, Aladár, Tivadar, Tihamér neve napja.      Nevenapra / Születésnapra magyar köszöntés

Irattár

Visszaállítják az Országzászlót az Árpád térre (szegedma.hu)

2010-11-03

 

Keresztúri Farkas Csaba: „Méltó országzászlót..."

Visszaállítják az országzászlót az Árpád térre


A legutóbbi közgyűlés a Biopolisz Park akciótervét egy átdolgozott módosítással fogadta el, 27 igen mellett az LMP-s és a jobbikos képviselő tartózkodásával. A terv részeként - a korábban szereplő kialakítás helyett - az Árpád téren visszaállítanák a hajdani országzászlót.
A korábbi tervezet szerint ezen a helyen csak három, a földbe süllyesztett talpazat emlékeztetett volna a szőregi csatára, az országzászlóra és az elesett hősökre. A Biopolisz Akcióterv mérnöki bemutatás során elhangzott, hogy az eredeti országzászló helyreállítása azért nem célszerű, mivel azóta a környezet megváltozott, és így nehezen lenne beilleszthető a korábbi állapot.
„Ezért is tartottam fontosnak, hogy az országzászlót vagy eredeti állapotában, vagy pedig méltóságának megfelelő formában újra fel kell itt állítani" - mondta el portálunknak Keresztúri Farkas Csaba, a Jobbik önkormányzati képviselője. „Mivel kérdéses, hogy ez, és a közgyűlés által elfogadott akcióterv módosításai építéskötelesek-e, illetve a műemlékvédelem hatáskörébe tartoznak-e, mindenképpen az újonnan megalakuló bizottságoknak, illetve a szakértőknek kell meghatározni a végső formát."
Véleménye szerint a képviselő-testület egyfajta kényszerhelyzet előtt áll, mivel a város a Biopolisz önrészét már elköltötte. Ha nem nyújtják be a pályázatot, ez az összeg és a leendő pályázati támogatás is elvész. Kisebb változtatásokkal azonban már a testület többsége támogatta a beterjesztést, melynek egyik eleme - a jobbikos képviselő felvetésére - az országzászló méltó visszaállítása. Keresztúri mindenképpen további egyeztetéseket javasol, mivel műemlékvédelmi és építésügyi hatósági kérdések is felmerülhetnek az ügyben.

Következő cikkünkben az országzászló történetét dolgozzuk fel fotókkal.

 

forrás: szegedma.hu

 

 

Dr. Lázár György: Visszaemlékezés a nagy árvíz napjaira

Az Adriától Amerikáig

Polner Zoltán: Csillagok tornácán

A magyar szürkemarha

George Soros - könyvhirdetés

Aranyszarvas földjén

Oláh Miklós: Fejezetek a szegedi várbörtön történetéből

Lengyel András: „Közkatonái a tollnak...”

Gabonakonyha

Bioételek gabonából

Tóth Béla: In prigione

Móra Ferenc: Írások Csókáról

Varga András: A régi Szeged

Bátyai Gitta: Újszegedi mozaikok

Tóth Béla: Tudósítások a török kori Szegedről

Tóth Béla: Elhantolt hegedűk

Magyarország felszámolása

Gyilkos vagy humánus gazdaság

Tápai Antal : Életutam

Péter László: Csongrád megye irodalmi öröksége